A.D.
Rólam
Az agyamat sosem tudtam igazán kikapcsolni. Ennek elönye, hogy a világ felé nyitott érdeklödéssel fordultam már egész kicsi korom óta, és mindig csináltam valamit, hogy lefoglalhassam a feles szellemi, fizikai és kreatív energiáimat. Ennek a szerteágazó érdeklödésnek és lelkesedésnek köszönhetöen, ha valamibe belekezdtem, általában jó voltam benne. Ám mire elmélyültem volna egy területen belül, mindig jött valami új és izgalmas, amiben addig ismeretlen értékekre leltem.
Lényeg a lényeg, a mai napig sem találtam meg müvészeti berkekben azt a területet, amire azt mondhatnám, hogy na igen, ebben igazán jó vagyok. Ennek talán az egyik oka, hogy nem vagyok müvész. Hiányzik belölem az a gén(iusz), az a bizonyosss szikra. Cserébe kaptam ajándékba egy olyan agyat, ami egyszerre van totál széhullva és kurvára egyben, ideális feltételeket teremtve, hogy a világ megtapasztalása rácsodálkozásokkal teli, izgalmas folyamat maradjon életem végéig. Az alkotásban a legnagyobb élvezetet sokszor az adja, amíg megtalálom a megfelelö formátumot a kreatív energiáim lecsapolására. Élvezem a komplex projekteket, szerintem önmagukban ezek is lehetnek alkotások, pl a L.É.G.kör koncepciója pár hónapja pattant ki a fejemböl, és már itt is a kézzelfogható eredmény.
Nehéz feladat bemutatni magát az embernek a személyisége egyetlen dimenziójára korlátozva. Ezt nevezhetjük az ízelítö teaserének.
A Hisz-triád versei
Diffúz hangulatok, feltorlódó érzések, játék a szavakkal, gondolati ritmus kísérletek. Felnött korom elsö igazi versei ezek, remélem lesz aki talál bennük maga számára értéket. Noha mára már az életem egy félig-letünt periódusának állítanak emléket, nekem sokat jelentenek.
Lételem
A gép elött vég nélkül görnyedve
fáj a hátam kurvára.
El is lehetnék szörnyedve,
hogy az asztalon levö disznóól
az életem.
Tévedtem,
sokszor...
Rosszkor voltam jó helyen,
vagy jókor, csak rohadtul nem ott,
ahol kellene.
A megbánás szelleme
elkerült.
Hisz az új mindig jobb, mint a régi,
ha valami elromlott tépd ki,
dobd el
és teremts helyette jobbat.
Most az élet helyetted dobhat
hatoldalú kockával,
de minek, ha te nyolcast vársz?
Ne add fel, újra, tovább,
dobj még párat, hátha legalább
rájössz a múlt és a jövö mit jelent,
mindeközben csak a jelent
nem éled meg,
ami megnyugvást hozhatna.
A jóra menj rá vagy a rosszakra?
Görcsben a gyomrod,
nem kell az étel,
büzlö leheletedböl árad a kétely,
úgyhogy tépelödsz
és várható értékeket számolsz,
öt sörre még egy kis spanglit is rátolsz,
és amikor megvilágosodtál, felmerül
hogy mit is érzel legbelül,
De az is hamis már.
Mindegy a tudatállapot.
Elméd törött, torz tükörként szórja szét
atomokra szakadt érzéseid spektrumát...
Te is unod már a mát,
én is.
Nesze, itt a tézis:
Tudjuk, van aki a rendetlenségen is átlát.
De ne aludd az igazak vágytalan álmát,
hisz a káosz rád méregtöl csöpögö fogait feni,
ideje, hogy kiderüljön leszel-e zseni.
Szakítószilárdság
Negédes szintetikus álomlétbe lépve
A valóság disszonáns képe fordított
Ezernyi apró emlékfoszlánnyá tépte
Reményeidet a kéz
mi hajdanán érezni tanított
így
mielött tenyerébe temetkeznél,
jusson eszedbe zaja a pofonnak,
mi anno a te arcodon csattant,
attól még ha jogtalan,
nincs semmi szégyen abban
Csengö füllel a fàjdalmat tovàbbadni hamar
Aki nem birja el, majd menekül ha akar
Akàrhogyis
A beteg lélek megfertöz minden birodalmat
Te még szerencsés vagy, hogy termel belöle irodalmat
Perforàlt termeszvàrkent tornyosuló egód
A mentàlis stabilitàshoz még hiànyzik pàr legó
De a düledezö strukúra is elég erös ahhoz
Hogy javaidbol önzetlenül màsnak adakozz
Bár azt màr az
altruista teknösvadasz bennszülött is tudta,
hogy jótettéért cserébe hírnév lesz a jussa
Csinovnyiknak beállni ma nem kifizetödö
Talalj hát egy tarsat és fizess te, mert ö nö
Te meg férfi - vagy csak dominàlni szeretnél?
Egy szerepnél persze többet ér
hogy tavaly mennyit kerestél
Hát
ne légy este rest tükörben ön-testedre kiverni
Az ótépéböl kamatozó szàz rongyodat kivenni
Elvégre
béklyóidat levetve
valódi élted fog kezdödni
el végre
Másnap unottan nézed már
az égszinkek eget
-Tsz-
erröl is valaki más, de nem te tehetsz
Nem a vàndor utat taposták öseid ki neked
Mint hajdanán, önként hajtod új igába fejed
Hisz árva làrva módjàra
csak àlmodtad a tavaszt
Hátha lepkeként elszàlhatsz,
mielött meghúznák a ravaszt
Blog
Az elmúlt fél évemet Hollandiában töltöttem, ahol jelenleg is még végzem a klinikai pszichó mester szakot. Akit érdekel ez a szegmense az életemnek, látogasson el a releváns blogomra: https://hollandolunk.wordpress.com/.
Egész életünkben eszméinkbe ragadva hangulatokat üldözünk.
Ez volt a tézis, amit egyik kedves ismerösöm fejtett ki nekem nemrég, én meg ráflesseltem. Az engem érö egyéb impulzusok egyvelegéböl született a legfrissebb versem, egy kellemesen mámoros leideni est után lecsendesedve.
A szél süvít, a cigaretta sercen,
Fényében tisztán kivehetö a lány,
Haját füle mögé türve ebben a percben
Fog tüzet szívében a kiolthatatlan láng,
Amit táplálva ha eddig nem is,
Most szerelemre lobban irántad,
Mikor tétova lelked felismeri,
Szíved megdobban, irányt ad.
Onnantol még jobban élvezed,
Te nem kertelsz, csak kéreted magad,
Hamár mindenki teged akar
Akaratlanul is véd és takar
Az önbizalom lehelletkönnyü fátyla
Ami a vasnál is többet ér,
már ha
A mára virradó reggel
Dühös sereggel a hátad mögött
csak addig tartod a frontot,
Míg a patakokban folyó kiontott
Vér nem a sajátod
Na látod hogy faszfej vagy
Vagy csak túlelö
A csajt azert félö
Hogy elöbb utóbb átbaszod
Bármi is a valaszod
De lapozzunk
Együtt alapozunk a rakparton
Tartom a bort, te meg a sört húzod épp le
Asszed csak a Duna vágja Budapestet félbe? Énmeg félve gyújtok rá az utolsó Marlbira, Holnaptol leszokom hogy legyen pénzem albira,
Éshamárittartunk, bekaphatja az egész rendszer
Hogy engedheti meg, hogy a becsületes ember- Faszom, közben ez a cigi is elfogyott.
Eszembejut Anyámék terasza, mer hogy ott szívtam az elsöt,
Valamiér aszittem az utcsó szál
nagyobb szám lesz,
De ezt engedjük is el,
Inkább passzold a páleszt
És lökd tovább a sztorit amit mesélsz
Arról hogy most épp hol vagy kit kefélsz
Esküszöm még érdekel is,
De egy simogató szellö távol repít,
Bele egészen a tavaly nyár velejébe,
Jól emlékszem a perzselö nap erejére
Amikor az Idö azon a szétkorhadt stégen
egy pillanatra elszakadt
Kiszabadulva börtönéböl
a vad képzelet elszalad
És ahogy a dübörgö basszus
a víz felszínén lüktet
Szívem az agyamba lélekecsírát ültet.
Kit árnyas tavam partjára ma végzete elveti
E múltbaveszett hangulatnak kihült helyét megleli
Bár a tüz már nem lobog szívetekben
Épphogy pislakol a parazs, ha
Te se vetted észre hogy elveszett a varázsa Szabályok börtönébe zárva hogy szeressunk szabadon?
Hidd el rabságunk tagadása nem valódi hatalom
Én dunapartom hömpolygeset
kanálisra cseréltem
Egy áldásként élt áldozat
hogy céljaimat elérjem.
Nem,
Ez cseppfolyós emlékeim disztópikus állama
Tudom fáradt vagy te is, dölj hát rá a vállamra Álmodjunk a múltról,
meg persze éljuk meg a jelent is
Nyarat, partot, füstöt,
te tudod mi a jelentés.
És ahogy a múlandóság örökségét
tudatomba érve,
Versem rég leégett csikkjét is
elnyomhatom végre.
Legyöztelek
Legyöztelek,
pedig sosem voltam igazán jó semmiben.
Amúgy is mit számít,
hogy megint te végezted vesztesen?
Nyerni akarsz minden áron...
Már mióta várom,
hogy ember légy,
hogy tisztelhesselek
végre.
Mért ne,
ha még te is csak abban a tudatban
tekintesz magadra, hogy puszta tudatlan
csúf igazságként tartasz tükröt a világnak.
Nem tudni többen vannak-e kik szánnak,
vagy akik örülnek, hogy nem a te életed jutott
nekik osztályrészül.
Készül a bájital,
amit ha megiszol, azonnal elhiszed,
hogy predesztinált életed
ajándék, mit félretett
egy kedves bolti eladó.
Kár hogy nem a méreted
és te voltál a feladó.
Mindegy, hogy pokolban,
vagy felhök fölött,
érezd csak, hogy gúzsba kötött
satnya tested halad,
fájdalmadból építs falat,
legyél te is tégla benne,
hisz máshogy nem is menne
...egyedül...
De semmi vész,
“lassan jársz, tovább érsz”,
tartja a mondás,
Még a kétszáz forintos sonkás
pizzát a Királyon betolod,
arccal a betonon
egyszerre forr fel
és fagy meg a véred,
meg akarsz állni,
ezt sosem kérted,
csak tudnád, hol vár
rád
...a „Boldog Élet”.
Fogd meg és tépd el az agyadat.
A boldogság szomorú feladat,
De így marad tiszta és teljes a lélek.
Neked bevallom,
én is félek.
Félek, mert élek,
fél’ betépve kérek valamit
töled,
te vesztes,
föleg mert nincs vesztenivalód,
hisz egyetlen jóakaród
én vagyok
és én is megvetlek.
Vetetlen ágyban párnák közt
halni meg nem akarunk,
a küzdeni akarás egyetlen vagyonunk.
Így hát Bocsáss meg.
Véletlen vétettem ellened,
mégis védtelen szellemed
szél szárnyán szétrebbent.
Ne játszd az értetlent.
Nincs más ebben a versben,
sem életben, sem testben,
csak te meg én,
csak mi ketten.
A te kudarcod az én sikerem,
legalább mondani ki merem.
Összepasszoló rész-egészekként
részeges dühvel egymásnak esnénk.
Megosztom az ászom, legyen ez az adunk
születésünktöl, amíg meg nem halunk.
Te maradsz bennem a végtelen sötétség,
emberi gyarlóság, embertelen kétség.
Mártírként magamat feszítem keresztre,
gyöztesként sírok, te viszont nevetve
fizetsz 8 ezret egy BKV menetre.
Köszönöm, hogy veszítettél.
Áldozatod árán lehetek, aki vagyok,
míg nálad örök a tél,
felettem ezer csillag ragyog.
Érd hát utol magad, engedd hogy érezz,
felajánlom, hogy tölem egyet kérdezz.
Eljött az ideje bátornak lenned,
hisz tudod a választ:
magamat, benned.
Szöveg/Rap
Mielött elhagytam volna az országot, egyfajta tisztelgésként F.Nagy alkotótársam munkássága elött, olyan formátumban írtam meg szeretett szülövárosomtól búcsúzó szövegemet, ami rámondható 4/4-es bítre, hogy létrejöhessen egy kollaboráció. Ennek a legaktuálisabb verzióját hallhatjátok a fent található lejátszón. Dolgozunk a végleges változaton, amiben az én hangom is fel fog csendülni, illetve egy kis szegmenssel kiegészül a szöveg is.
Addig is Bon Appetit, mellékelem a szöveget:
Szívembe virtusból pattintok egy szilánkot
Lenn a porba fekve szedem leginkább szét a világot
Égö áldozatként pörkölt húsom kell az életnek,
Akik azt hiszik, hogy egyszerü azok kurvára tévednek
Nyújtom neked a jobbom,
fogd meg ha az örök létet választod
A halhatatlanok tivornyája már kibaszottul fárasztott
Úgyhogy átadom a helyem én meg csúszom le az éterbe
Lássuk meg mit tud egy félisten átélni
földi halandóként létezve
Felteszem, hogy letettél már a naiv gyermek álmokról
Felszabadítottad az elméd minden gúzsba kötö láncodtól,
Hát idd meg ezt a koktélt és minden gondod szerte száll
Szarrá szétszórt agyad szédül és e szertöl fejre áll
Langyos nyári szellö hozza Budapest zamatát
Tüdömben lángra kapva szítja szívem parazsát
Ez a város olyan nekem, mint anno Noénak Ararát
És csak benézek hozzá, ha már egész este arra várt
Hogy belépjünk
Abba a mesevilágba
Amit kvázi közös jövönktöl remélünk
-Hiába-
Volt annyira jó a kedd, hogy betéptünk
Még ma éjjel gondtalan gyönyörben elégünk
Elégedetlen elégiát zúgnak lelkem habjai
Nem vagyunk mi szabadok, csak szenvedélyek rabjai,
Csak szenvedések árán látod melyik út mi felemel
Ha egy tanácsom lehet azt mondom neked ne felejts el
Bódult basszus lüktetése mellkasomban dobbanás
Szívem kékül, a szilánk mélyül, csak én kellek senki más
Nekem aligha kellenek kikopott képek
én új emlékeket akarok
Megszólítalak idegen vándor,
önsorsodból mítoszt faragok
Szürkületben langyos szellö kísér végig utamon
Kopár hegyek ösi titkát félig félve kutatom
Lábnyomom nyomán a föld is
megremeg majd szétreped
A mélyben végtelen légüres semmi vár
engem mégse kell féltened
Délibábban várat látva átvándorolok Budára
Szívem mégis azt pumpálja nézzek át a pesti tájra
Idegsejtem szinapszisán szikrát szórva szalad fel
Az ingerület ami jelzi, csak egy halandó élet kell
Házi Hologram Lejátszó
Amíg el nem készül a következö izgibb videóprojektem, ezzel a kis DIY mókával szeretném stoppolni neki a helyet. Akit érdekel a körítés, megtalálja a "Friss Munkák" fül alatt. Nagy méretben és HD-ban ajánlom, annak ellenére, hogy a videó minösége sajnos közel sem kifogástalan.
A.D. kreatív idövonala
